2010. okt. 17.

Most olvastam Mercinél ezt a bejegyzést, és nagyon mellbevágott. (Olvasd el, most.)
Nem is kommenteltem ott, mert tudtam, hogy erről hosszabban kell írni.
Nálam mostanság arról van szó, hogy megtapasztalom a "másik oldalon levést". Egy konkrét példa. Nekem szerencsém volt az anyósommal, a távolság és a világnézete miatt soha nem próbált beleszólni az életünkben, anyukám sem akart soha direkt keresztbe tenni nekünk, sőt. (Csak épp a pokolba vezető út...) Tehát nem kellett azzal együttélnem, hogy valaki, aki a koránál, vagy akárminél fogva tapasztaltabbnak és okosabbnak hiszi magát, folyamatosan beleszól az életünkbe, és konkrétan a gyereknevelésbe. Most viszont az a helyzet áll fenn, hogy van egy unokánk, és eddig azt hittük, hogy...
...hogy Theo lánya nem csak mondja, hogy érti, mi mit miért csinálunk, és nem csak azért ért egyet, mert mi azt szeretnénk hallani, és az a rengeteg könyv a témában, amit saját maga beszerzett és elolvasott, és lelkesedett értük, hagytak valami nyomot is, de úgy tűnik, nem. Meg olyan jól kimagyarázta, például, hogy nem is ő akarta elvinni a lányát az AmerikaiRajzfilmgiccsVilágába (van belőle Párizsban is), hanem a nagymama, és hát akkor már élvezzék. Oké, persze, a nagyi súlyos beteg, ki tudja, meddig él még, meddig élvezheti az unokáját, oké. A giccs és zaj és vizuális lehengerlődés haszontalan, fölöslegese, de a Hercegnőkkel együtt sem annyira káros, mint...
... mint három évesen találkozni a Világ Leghíresebb Angol Varázslójával és annak világával. Úristen. Három évesen. Ja, hogy ez is csak egy mese? Na igen. És egy nagyon jó mese, én nagyon szeretem, a gyerekeim jópár tanára nagyon szereti, de tudjuk és valljuk, hogy megvan az az életkor, amikor ennek itt az ideje. Nem három évesen.
De megálltam, hogy ne kommenteljek a fészbukon, amikor ma reggel a mostohalányom jobbos, fajgyűlölő és az erőszakot el nem ítélő férje arról áradozott, hogy a kicsi lány mennyire szereti a HP világát.
Megálltam, mert amikor írtam neki egy mail-t, hogy az értelmetlen erőszakot és rasszista megtorlásokat mutató videók, a fehérek uralmát propagáló beszólások mit váltanak ki belőlem és milyen hatással lesznek a nemsokára fészbukkoló nagyfiaimra, kaptam egy nagyon udvarias, ám kitérő választ, hogy nagyon tiszteli a liberalizmusunkat és pacifizmusunkat, de ő nem ezeket vallja. És, hogy az adott közösségi oldal nemhiába ad meg alsó korhatárt (ami 13 év, tehát a fiaim már bizony rajta lehetnek, sőt, Alexnek pont tegnap engedtük meg a regisztrálást, mert az osztálytársai rengeteg fotót pakolgatnak fel kirándulásokról, programokról.)
Amúgy a levelem óta kevesebb az erőszak, de sokkal-sokkal több a szélsőjobbos propaganda.

Szóval a kicsi lány nem a mi gyerekünk. Nem mi vagyunk érte felelősek. De én most kifejezetten sajnálom, hogy nem népmeséken nő fel, hanem kommerciális rajzfilmeken és a korának nem megfelelő könyveken, filmeken. (Azt meg el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet egy szélsőjobbos házban felnőni.) Nem szólok, nem szólok, nem szólok. De nehéz, nagyon.

7 megjegyzés:

  1. Szia, Mercitől jöttem, és annyira értelek! Olyan nehéz "nem szólni", még ha tudatában is vagy, hogy úgyis hatástalan lennél. A nagy fiam az én ilyetén indulataimra azt mondja: "Törődj bele, hogy nem lehetsz mindenkinek az anyja."(és amilyen szeretettel ezt mondani tudja, addig a pillanatig bele is törődöm)

    VálaszTörlés
  2. Szia, igen, ez nagyon igaz. Jó fej a fiad. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon átérzem az egészet, mert a szemem előtt "nevelnek" két gyereket. És hogy... Jaj. És annyi hiányossággal, hogy egyszerűen már mindenkit szétfeszít, de mit lehet tenni? Ha kimondod, az a baj, mert miért szólsz bele, örök harag, ha meg nem mondod ki, minden marad ugyanúgy és a kicsik isszák meg a levét. Nincs jó döntés - beleszólj vagy ne?
    Velem meg hasonló a helyzet, mint Mercivel, hogy én is előbb mondom, aztán gondolkodom, de ekkor már általában késő... Éppen ezért egy jó ideje nem kommentelek sehová és nem fórumozok, mert nem tudtam féken tartani magam (ez a nemírósdi jó is meg nem is, de mindegy). Egyszerűen utálom már, hogy okosabbnak hiszem magam mindenkinél minden témában. Vitázni meg nem tudok, mert legyőznek.
    Hű, de kusza lett, bocsi. =)
    Így hát ez volt itt az utolsó kommentem (önmegtartóztatásból), de maradnék, ha nem nagy baj, mert hiányzik már egy ideje, hogy a gondolataidat olvassam. =)
    Üdvözlettel: Kiddy

    VálaszTörlés
  4. AZért ha senki nem kommentelne, nekem hiányozna. Mert hacsak nem "észosztás" vagy ledorongolás megy, (és bár a korábbi blogomon előfordult, de nem votl gyakori), akkor nagyon élvezem a véleménycserét. Szóval ha magad miatt nem kommentelsz, az oké, de ne azért ne tedd, mert azt hiszed, nem olvasom szivesen.

    VálaszTörlés
  5. Én nem vagyok nagymama, de van rokonság...Barbie hegyek, rózsaszín giccs mindenhol, mesék a tévében válogatás nélkül, (erőteljesen) jobboldali apuka, stb. stb.
    Nem szólok egy büdös szót sem, semmit nem értem vele mikor finoman próbáltam (még anno) hatni. Már csak akkor, ha konkrétan a gyerekek játszanak és elhangzik valami nagy butaság. Akkor viszont igen, mert ő meg az én gyerekem. :)

    VálaszTörlés
  6. Szilvi, nekem az jutott eszembe, hogy azok a gyermekek nem véletlenül születtek azokba a családokba, a mi gyerekeink meg a mi családunkba. Engem is feszít gyakran, hogy szóljak ennek-annak, hogy mit lehetne másképp, de újabban néha már tudom azt mondani, mielőtt szólok, hogy az én életemben is van rendezni való. Az meg az én gyerekeimen fog meglátszani, szóval....
    Szóval lehet, hogy a "mostohaunokádnak" ezt kell kapnia most. Érthetetlen, de ez van.

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés