Szeretnénk hivatalosan is óvodává válni (jelenleg néhány engedélyünk még hiányzik). Hiányosságaink pótlásához szükségünk lenne még némi anyagi fedezetre.
Ezért....

lelkes szülői csapatunk lekvárfőzésre adta a fejét, nagymamáink csipke horgolásra. Adventi sütőtök lekvárunk nagy sikert aratott a Pesthidegkúti Waldorf bazáron...

Ha vannak ismerőseid, kollegáid, barátaid, rokonaid akit szívesen ajándékoznál meg egy különleges ízvilággal, akkor keress minket.

Egy

Kéne írnom, mert feszít belülről. Kiáltani kéne, hogy milyen csoda történt pont egy éve. Olyan sokan drukkoltatok, olyan sokan izgultatok, elárasztottatok minket szeretettel, figyelemmel. Mi is mindent megtettünk, a fizikai és a többi síkon is. A sok ima, meditáció, védőszentek és angyalok mind itt voltak körülöttünk, amikor a velünk lévő lélek úgy döntött, hogy MOST akar inkarnálódni. EZ az a nap, bár még senki nem számított rá, de neki az a nap kellett. És megtörtént a születés csodája ismét, és Milla azóta is életünk egyik legnagyobb ajándéka. Egyik. Nem állítok fel sorrendet, mert nincs. De nekünk akkor is különleges, hogy és ahogy ő közénk érkezett.

Most olvastam Mercinél ezt a bejegyzést, és nagyon mellbevágott. (Olvasd el, most.)
Nem is kommenteltem ott, mert tudtam, hogy erről hosszabban kell írni.
Nálam mostanság arról van szó, hogy megtapasztalom a "másik oldalon levést". Egy konkrét példa. Nekem szerencsém volt az anyósommal, a távolság és a világnézete miatt soha nem próbált beleszólni az életünkben, anyukám sem akart soha direkt keresztbe tenni nekünk, sőt. (Csak épp a pokolba vezető út...) Tehát nem kellett azzal együttélnem, hogy valaki, aki a koránál, vagy akárminél fogva tapasztaltabbnak és okosabbnak hiszi magát, folyamatosan beleszól az életünkbe, és konkrétan a gyereknevelésbe. Most viszont az a helyzet áll fenn, hogy van egy unokánk, és eddig azt hittük, hogy...
...hogy Theo lánya nem csak mondja, hogy érti, mi mit miért csinálunk, és nem csak azért ért egyet, mert mi azt szeretnénk hallani, és az a rengeteg könyv a témában, amit saját maga beszerzett és elolvasott, és lelkesedett értük, hagytak valami nyomot is, de úgy tűnik, nem. Meg olyan jól kimagyarázta, például, hogy nem is ő akarta elvinni a lányát az AmerikaiRajzfilmgiccsVilágába (van belőle Párizsban is), hanem a nagymama, és hát akkor már élvezzék. Oké, persze, a nagyi súlyos beteg, ki tudja, meddig él még, meddig élvezheti az unokáját, oké. A giccs és zaj és vizuális lehengerlődés haszontalan, fölöslegese, de a Hercegnőkkel együtt sem annyira káros, mint...
... mint három évesen találkozni a Világ Leghíresebb Angol Varázslójával és annak világával. Úristen. Három évesen. Ja, hogy ez is csak egy mese? Na igen. És egy nagyon jó mese, én nagyon szeretem, a gyerekeim jópár tanára nagyon szereti, de tudjuk és valljuk, hogy megvan az az életkor, amikor ennek itt az ideje. Nem három évesen.
De megálltam, hogy ne kommenteljek a fészbukon, amikor ma reggel a mostohalányom jobbos, fajgyűlölő és az erőszakot el nem ítélő férje arról áradozott, hogy a kicsi lány mennyire szereti a HP világát.
Megálltam, mert amikor írtam neki egy mail-t, hogy az értelmetlen erőszakot és rasszista megtorlásokat mutató videók, a fehérek uralmát propagáló beszólások mit váltanak ki belőlem és milyen hatással lesznek a nemsokára fészbukkoló nagyfiaimra, kaptam egy nagyon udvarias, ám kitérő választ, hogy nagyon tiszteli a liberalizmusunkat és pacifizmusunkat, de ő nem ezeket vallja. És, hogy az adott közösségi oldal nemhiába ad meg alsó korhatárt (ami 13 év, tehát a fiaim már bizony rajta lehetnek, sőt, Alexnek pont tegnap engedtük meg a regisztrálást, mert az osztálytársai rengeteg fotót pakolgatnak fel kirándulásokról, programokról.)
Amúgy a levelem óta kevesebb az erőszak, de sokkal-sokkal több a szélsőjobbos propaganda.

Szóval a kicsi lány nem a mi gyerekünk. Nem mi vagyunk érte felelősek. De én most kifejezetten sajnálom, hogy nem népmeséken nő fel, hanem kommerciális rajzfilmeken és a korának nem megfelelő könyveken, filmeken. (Azt meg el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet egy szélsőjobbos házban felnőni.) Nem szólok, nem szólok, nem szólok. De nehéz, nagyon.

Ilyen se volt még

Emlékeztek, mennyit keseregtem pár éve, hogy a nagyfiam helyesírása, meg fogalmazásai, meg összecsapott munkái, meg olvashatatlan külalakja...?
Idén kilencedikes, első epocha a történelem. Szereti. Az epochaközi (kis)dolgozata 100%-os lett. Két kifejtős kérdést kaptak.
A sorok egyenesek, a betűk normális méretűek, olvashatóak, és a több, mint másfél oldalnyi szövegben KETTŐ helyesírási, egy betűkifelejtési és egy ékezetlehagyási hibája volt.
Szóval tényleg megérett benne a tudás...

(A matektanárnő nem lett a szíve csücske, így lehet, hogy a tantárgy fogja bánni, majd meglátjuk.)

Milla neve

Olyan sokan kérdezik, hogy mit jelent.
Ha magyar oldalakon keresünk rá, akkor csak annyi van, hogy a Kamilla és a Ludmilla utótagjának önállósodása.
Rákerestem ezekre a nevekre itt.
A Ludmilla jelentése: mindenki által szeretve
A Kamilláé: tökéletesség
A Milla, mint olyan, germán eredetű, és a jelentése szorgalmas.

Most több időt nem akarok böngészéssel tölteni, meg hát ezek közül mindegyik jelentés tetszik. Bár a szorgalmasság NEM a mozgásfejlődésében nyilvánul meg, az biztos!

Lesz vagy nem lesz?

Valaki megint bezárta a blogját. És olyan hangok vannak, hogy ne nyisson az ember személyes blogot. Csak zárt személyest. Olyanom már van. Oda már nem akaródzik írni. Hogy a zártsága miatt-e, vagy mert már tettem egy lépést egy másik irányba, nem tudom.
De én nem tudok nem-személyes blogot írni. És nem tudok nem lelkesedni a kedvenc témáim iránt. És ez szinte mind "támadható" téma.
Hm. De ha semmi "veleje" nincs, akkor nincs értelme a bejegyzéseknek, arról,

Hogy milyen jól eltaláltuk Timó szülinapi ajándékát.
Hogy hogyan éli meg az első ovis napokat. (Elég jól.)
Hogy én hogyan élem meg az első ovis napokat. (Tök jól.)
Hogy Milla hogyan éli meg az első ovis napokat. (Botrányosan.)
Hogy elhalasztódik a könyvkiadás pár hónappal, és ez miért jó. (Na, ez aztán kényes téma!)
Hogy hogyan élem meg, hogy a vejem(?), azaz a "mostohalányom" férje annyira homlokegyenest más politikai és szociális nézeteket vall, mint én. (Elég rosszul. Hitetlenkedve.)
Hogy Theo hogyan éli meg, hogy a lányának a férje annyira homlokegyenest más politikai és szociális nézeteket vall, mint ő. (Nagyon rosszul. Aggodalommal.)
Hogy Alex mennyire jó helyen van a Waldorf-gimiben.
Hogy mennyire nem tudjuk még mindig, hogy Olivérrel mi legyen nyolcadik után és egyáltalán.
Hogy miért jár a harmadikos lányunk küzdősportra, aikido-ra, pedig a waldorf általában ellenzi.

Ha ezekről nem tudok nyíltan, őszintén írni, mert ismeretlenek beszólnak, sértegetnek, lealáznak, (nem az érdemi vitával van bajom), akkor nemigen van kedvem nekikezdeni.

Érik már nagyon, hogy újra elkezdjek blogolni.
Fejben már számos bejegyzést írtam.

Ez egy tiszta lap lesz.